A biztonsági kamera adta védelem

kameraA biztonsági kamera kapcsán felmerült bennem egy másik téma, ami persze kapcsolódik a biztonsági kamerához. Az rendben van, hogy otthonunkat, üzletünket, esetleg autónkat kamerával védjük, ám szerintem még van egy nagyon fontos védeni való, ez pedig az utca. Az a közterület, ahol sokan megfordulunk, és sajnos elég sok baj is történik. Legyen ez egy közlekedési baleset, lopás vagy bármilyen más bűncselekmény. Sokszor megelőzhetők ezek az események a kamerák felszerelésével, vagy ha mégsem, bizonyító erejű képeket nyerhetünk belőle. Szerintem nagyon fontos, hogy a közterületeken térfigyelő kamerák működjenek. Sőt, mondok olyat is, hogy társasházakban is bevett szokás már a kamera. A közös terek megfigyelése szerintem közös érdekünk.  Korábbi lakóhelyemen sok dolog történt a lépcsőházban és ezután döntött úgy a lakóközösség, hogy megéri felhelyezni a kamerát. Azóta érdekes módon csökkent a „furcsa” történések száma. A legjobb lenne, ha nem lenne szükség effajta védelmi rendszerek kialakítására, de az egy más világban lehetséges csak.