Autókulcs másolás éjjel-nappal

zár utáni kulcsmásolás

zár utáni kulcsmásolás

Elhagytam a slusszkulcsomat, szerettem volna újat másoltatni, de lévén, hogy immobiliser van a kocsiban, egyből mindenki problémázott. Volt olyan, aki azt mondta, hogy nem fog menni, meg olyan is, aki állította, hogy ez csak a szakszervizben lehetséges. Ami persze egy vagyonba kerül és nem is túl gyors, nekem meg lehetőleg „már tegnapra” kellett volna az új kulcs. Ahol meg elvállalták volna, ott már szóban szét is kapták a kocsit, két perc alatt, hogy akkor most ezt meg azt kell szétszedni meg kiszedni belőle.. Hát mivel nem egy régi ócska konzervdobozzal járok, így ezeket a szétszedős módszereket sem nagyon díjaztam, gondoltam, ha más nem lesz akkor kivárom a szakszervizt, de inkább még várok, hátha lesz jobb megoldás. Elpanaszoltam az én kis történetem az egyik haveromnak és ő felvilágosított, hogy nem a megfelelő ajtón kopogtattam, ugyanis neki alig húsz perc alatt márka azonos logóval ellátott slusszkulcsot csináltak zár alapján a kulcsmasolas.com -nál.