Elő a kerékpárokkal, kirándulásra fel!

női MTBMegérkezik lassan a tavasz, hiszen az időjárás előrejelzés szerint a jövő héten akár már 15 fokot is megközelítheti majd a hőmérő higanyszála. Ez nagy örömmel tölt el, hiszen a hőmérséklet emelkedése azt jelenti, hogy elkezdhetek ismét hódolni az alig egy éve felfedezett hobbimnak, a kerékpározásnak. Az első tavaszi napsugarak biztos vagyok benne, hogy nem csak engem fognak kicsalogatni a friss levegőre és azzal bíztatni, hogy vegyük elő biciklijeinket. Bevallom, én legszívesebben a téli napokon is női kerékpárommal indultam volna útnak, de családom féltését látva letettem tervemről és mindannyijukhoz hasonlóan a tömegközlekedést választottam én is. Ez nem volt túl gazdaságos, hiszen nekem csupán a város másik felére kell eljutnom, családtagjaim pedig a szomszédos nagyvárosba utaznak minden reggel. A távolság miatt ők nem is gondolhatnak a kerékpárral való közlekedésre, én azonban bármikor el tudtam volna menni a munkahelyemre. Persze amikor leesett a hó én sem kockáztattam volna azt, hogy női kerékpárommal elcsúszok vagy elakadok.