Gepdia Kids gyerek kerékpárok online

fiu-gyerek-kerekparGyakran töltöttem a kellemes nyári estéket főterünkön, ahol a gyerekek önfeledten, gyermeki örömmel az arcukon közlekedtek rollereiken, futóbiciklijükön vagy tekerték kerékpárjukat. A nagyobbak már versenyeket is rendeztek, hogy eldöntsék ki az ügyesebb, ki bánik jobban az általa használt biciklivel. Többször is eszembe jutott ilyenkor saját gyermekkorom, melynek napjaiban meghatározó szerepű volt a gyerek bicikli, hiszen azzal jártam iskolába, a barátaimhoz és nagyszüleimet is kedvenc bringámmal látogattam meg. Középiskolába kerülve kicsit háttérbe került ez a közlekedési eszköz és iskoláimat elvégezve is inkább gépkocsival vagy tömegközlekedéssel jutottam el céljaimhoz. Ezekben az években is hiányzott a kerékpározás, ám megvásárlását feleslegesnek tartottam időhiány miatt. Most családos emberként azonban ismét visszatértem a kétkerekű járműhöz, és már ki is néztem következő országúti kerékpáromat, mellyel terveim szerint bejárom majd feleségemmel és gyermekeimmel a közelebbi és távolabbi tájakat.